Tudhatunk-e bármi biztosat a külvilágról?

Érzékelhetjük-e a teljes valóságot? Megtapasztalhatjuk-e egészében azt, ami Van? Nem.

Érzékszerveink korlátokat szabnak, elménk feldolgozóképessége véges, tiszta tudatunk, szellemünk, Önvalónk pedig egy csepp a végtelen őstengerből

Mindez eddig is világos volt a spirituális utakon járóknak. Az angyalok is ezt tanítják és a pegazusok is megerősítik. Ám azok, akik a Matrixban és holografikus univerzumban hisznek, át kéne értékelniük a világképüket. Már csak azért is, mert fogalmuk sincs, mit a mátrix, vagy miről is szól a holografikus univerzum – hiszen ez utóbbi egy asztrofizikai elmélet, és semmi köze az ezoteriához.

A zsidók irányította háttérhatalmi összeesküvés hívőinek üzenem: a Matrix c. film két rendezője, a történet kiagyalói homoszexuális transznemű emberek, akik férfinak születtek, de már mindketten nővé operáltatták magukat. Ja, és zsidók mindketten. Már ha valakit érdekel a származásuk.

Kép forrása

Minden a fejünkben játszódik? Igen és nem

Gondoljuk meg: tudhatunk-e bármi biztosat a külvilágról, ha tudjuk, hogy:
1. az összes érzékszervünk az anyagi valóságból érkező behatások töredékét képesek egyáltalán érzékelni,
2. az agynak önmagában semmiféle közvetlen kapcsolata nincs a koponyán túli valósággal, minden ismerete az idegpályákon beérkező ingerekből származik,
3. az agy gyakorlatilag újra leképezi a beérkező ingerek alapján a külső és belső (testen belüli) valóságot önmaga számára: a tudatunk egy virtuális valóságban létezik,
4. ezt a leképezési folyamatot vegyi anyagokkal befolyásolni lehet, megváltoztatva nem az érzékelést, hanem a leképezést – ezáltal míg mondjuk a szem normálisan működik, a látóközpont már rózsaszín táncoló elefántokat generál,
5. ezt a leképezési folyamatot az agy téves működése szintén befolyásolhatja (elmebetegségek, tévképzetek, hallucinációk).

A valóság egy egészen kis részét is csak a környezetünkből kapott visszajelzések szűk keresztmetszeteként érzékeljük, amelyet még kiegészít az értelmi- és az érzelmi intelligencia.

Mit jelent mindez? Leginkább azt, hogy a valóságot az elménk a fenti módon újrateremti. Méghozzá folyamatosan. Ezért sem igaz a 10%-os kihasználtság, hiszen az agy folyamatosan újrateremti a szimulált valóságot. Ezért is van az, hogy a test összes energiafelhasználásának 25%-áért felelős az agy éber állapotban (és ezért is válik könnyebbé a megterhelő munka vagy az edzés csukott szemmel).

Na most, ha mindezt tudjuk, és elfogadjuk, hogy amit hétköznapi valóságnak tekintünk, valójában közmegegyezéses és tanult állapota a tényleges valóság töredékének, akkor milyen jogon utasítunk el bármit, ami ebbe nem fér bele?

A hvg.hu-n is megjelent egy cikk ezzel kapcsolatban:

Mit jelent az, hogy piros? Pontosan milyen az élménye, amikor meglátja? És ha fájdalma van, azt az érzést el tudja magyarázni? Megpróbálhatja, de segítünk: nem fog sikerülni. Éppen ezért azonban a teljes valóságunk is meglehetősen saját, az objektív valóság a legtöbbek által gondolt formájában igazából nem létezik.
A szín csak egy illúzió, nem létezik abban az értelemben, mint mondjuk a gravitáció vagy a protonok – állapítja meg Michael Stevens. A színek nem objektívan léteznek, a “színélmény” csak az agyunkban keletkezik. Agyunk az elektromágneses spektrum bizonyos tartományait alakítja át bizonyos színekké. Bár ezek a tartományok természetesen mérhetők tudományos módszerekkel, de az ezek hatására az agyban létrejövő színérzékelési élmény nem. Így aztán megegyezhetünk benne, hogy egy adott tárgy piros, de lehet, hogy kicsit (vagy akár nagyon) mást értünk a “piros” alatt.

Meséld el, milyen a piros!

A más-más színérzékelési élmény alatt Stevens nem a látással kapcsolatos orvosi rendellenességekre utal, ezeket ugyanis könnyen ki lehet szűrni egy-egy teszttel. Az ilyen betegségben szenvedők ugyanis bizonyos színtartományokat egyszerűen egyáltalán nem vesznek észre. De ezúttal a tesztekkel kimutathatatlan, agyban keletkező eltérésről van szó. Ezt a filozófia kváliának (qualia) hívja, és saját tapasztalatunk szubjektivitására utal. Arra, hogy sok dolgot – a látási mellett ilyenek például az ízlelési élmények vagy a fájdalom – csak bizonyos mértékig tudunk körülírni, azt viszont már nem tudjuk elmagyarázni, hogy milyen átélni azokat.

Az eltérő színélmény az a faktor, ami miatt úgynevezett magyarázati rés van a fizikai világ és az általunk leírható tapasztalatok között. Nem nagyon tudjuk úgy igazábóé elmesélni, hogy milyen a piros. A Stevens által hozott példával élve: egy egész életében vak embernek például lehetetlen elmagyaráznunk, hogy milyen a piros vagy a kék vagy bármelyik szín. De ugyanígy lehetetlen megosztanunk saját színélményünket látó ismerőseinkkel is.

Ezzel együtt hajlamosak vagyunk saját élményeinket mindenkire rávetíteni, saját mentális állapotainkat másoknak is tulajdonítani.

És hogy mi a tanulság? Stevens szerint mindez nagyon jól illusztrálja, hogy ugyanazon kognitív képességekkel rendelkező emberek miért juthatnak teljesen más következtetésekre. Adott esetben (a színélményes példából kiindulva) még akkor is, ha pontosan ugyanaz az információforrás áll előttünk, akkor sem tudjuk teljesen felfedni vagy átadni élményeinket másoknak – így a valóság megélése akár jelentős mértékben is különbözhet a mások által megélt valóságtól.

Összefoglalva elmondhatjuk: több van a világon, mint amit az ember valaha megtudhat

Ettől függetlenül a helyes irány a tanulás, a tudás megszerzése, mert az Életfeladatunkat így valósíthatjuk meg.