Pegazusblog
-
A Mikulás/Julenisse/Santa Claus aszexuális és nem homoszexuális!
A Mikulás (Julenisse) egy norvég reklám szerint meleg. Ez olyan szintű hazug propaganda, hogy szükséges tiszta vizet önteni a pohárba. A Mikulás maszkulin. Férfi. Igazi Atya figura. A Mikulás az Öregatya újkori megnyilvánulása, akit az őskor óta tisztel az emberiség az északi féltekén. Mindegy, mikor érkezik a Mikulás vagy milyen nevet visel, ha ugyanaz a hagyomány Mindegy, hogy éppen milyen nevet visel – hívhatod Mikulásnak, Télapónak, Santa Claus-nak, Szent Miklósnak, Gyed Moroznak vagy Julenissennek, ahogy tetszik. Az is mindegy, hogy december 5-én vagy 6-án érkezik vagy karácsonykor ő hozza az ajándékokat. Ezek csupán egyazon Mikulás-hagyomány eltérő megnyilvánulásai.
-
A Mikulás három titka
Miért piros a Mikulás ruhája, miért hoz virgácsot és valóban kommunista találmány a Télapó név? A válaszok megdöbbentőek! A Mikulás hófehér szakállas, pocakos öregúr, aki fehér prémszegéllyel díszített, piros ruhájában és fekete csizmájában a hét rénszarvas húzta szánján osztogat ajándékot a jó gyerekeknek, és hoz virgácsot a rosszaknak. Gondoltad volna, hogy ez, a fenti kép alig pár évtizede jött létre? Pedig valóban így van. Mikulás, azaz Szent Miklós évszázadok óta az európai kultúra része, ám az idők folyamán sok változáson ment át. Ezen változások, “titkok” közül hármat veszünk most sorra, amelyek talán a leggyorsabban váltak természetessé olyannyira, hogy ma már el se tudnánk képzelni másként a Mikulást. A cikk a…
-
Az Advent üzenete, lényege és eredete
Advent négy vasárnapján gyújtott gyertyák erősítik a hitet és táplálják a reményt. A reményt, hogy a növekvő sötétség véget ér egyszer és újra a Fény kezd erősödni. Az advent négy hetes ünnepsorozat, amelyet egész Európában megülnek. A szó a latin adventus rövidülése, amely a görög parúsziából származik. Mindkettő eredetileg Jézus második eljövetelét jelentette. Az Advent jelentése: „úrjövet”, az „Úr Eljövetele”. A keresztény kultúrkörben advent az év legcsendesebb időszaka, aminek első vasárnapja a vízkereszt utáni első vasárnapig tartó karácsonyi ünnepkör és az egyházi év kezdete. Az advent a karácsonyt (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak. A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig (január 6-ig) tart. Advent első vasárnapja egyúttal…
-
Asztrológia kezdőknek: a házak ezoterikus jelentése
Az asztrológiai házak a horoszkóp ábrájának alapját jelentik. Ezek elsődleges értelmét mutatjuk most be. A horoszkópot a tizenkét állatövi csillagképnek megfelelően tizenkét házra osztjuk fel. Az asztrológiai házak az élet színterei Az asztrológiai házak azt jelölik, hogy az adott képesség, azaz adott bolygó egy állatövi jegyben milyen területen nyilvánul meg, hova irányul a képesség. Ez a 12 berajzolt mező élettereket, megnyilvánulásokat jelképez Az asztrológiai házak úgymond “a tapasztalat színterei”, vagy Shakespeare után szabadon, az élet színpadai. A házak másik értelmezése az, hogy ezek belső aspektusokat, élet-részleteket jelképeznek. Lássuk most tehát mit jelképeznek az egyes asztrológiai házak a születési horoszkópban! A cikk a tarsasag.org oldalán folytatódik
-
Telihold és elengedés, Hód telihold novemberben. Ezeket tedd meg a boldogabb életért
A novemberi Teliholdat is az Elengedés határozza meg. Az a közel tizenkét hónap, ami eltelt az évből, tisztán megmutatta nekünk, ki az, aki velünk tart és ki az, akinek búcsút intünk A Telihold mindig a beteljesülés időszaka. A mostani októberi Telihold annyiban több ennél, hogy egyszersmind az elengedés és a Vérhold időszaka is. Ahhoz pedig, hogy jövőre is tudd, mikor lesznek a Teliholdak, Újholdak és jeles napok, készítettünk egy 2022-es holdnaptárat Neked. Mitől különleges a telihold? Akár elfogadjuk a Hold ezoterikus-spirituális (okkult) szerepét, akár nem, akár hiszünk az asztrológia valamely iskolájában, akár nem, a Hold mindenképpen hatással van az életünkre. A cikk folytatása a tarsasag.org oldalon olvasható
-
Hogyan találd meg a totemállatodat? Útmutató kezdőknek
A totemállatodra rátalálni jelentős lépés a spirituális fejlődésed során. A totemállatok, szellemállatok és erőállatok rengeteg segítséget jelenthetnek a fejlődésed útján. Ezért is népszerű témák a spirituális közösségben. Érezted már úgy, hogy ugyanazt az állatot látod újra és újra? Talán több olyan álmod is volt, amelyben egy állat közeledett feléd. Ha ez a helyzet, érdemes lenne megkérdezned magadtól, hogy “mi az én állati totemem”, mert lehet, hogy pont a totemősöd akarja felvenni így veled a kapcsolatot. Esetleg azon tűnődsz, hogyan találhatod meg a totemállatodat, és mit tegyél, miután megtaláltad? Ezekre a kérdésekre igyekszünk választ adni a cikkben. Mi az a totemállat, totemős és totem? A totemős, totemállat, totem vajon mind ugyanaz…
-
Louise L. Hay 15+1 gyógyító tanácsa, ami milliók életét tette már jobbá világszerte
Ismerd meg azt a 15+1 gyógyító tanácsot, ami által jobbá válhat az életed! Louise Hay 1926 Október 8-án született és 2017-ben, 91 éves korában hunyt el. Amerikai írónő volt, a Hay House könyvkiadó alapítója. Számtalan önsegítő könyvet írt hosszú és tartalmas élete során. Louise L. Hay a nyolcvanas, kilencvenes és kora kétezres évek egyik nagy tanítója volt. Számos életvezetési, gyógyító tanáccsal látta el olvasótáborát, tanítványait.
-
A kozmikus és a földi energiák közötti harmónia angyala Neked is segíthet
A Fa földangyal teremt harmóniát a kozmikus és a földi energiák között, Eget és Földet összeköti. Földelés, állandóság, tartás, alkalmazkodás a főbb jelszavai. A Fa földangyal energiája bátorságot önt belénk, harmóniát teremt, megerősít, nyugodttá tesz, a kozmikus és a földi energiákat összekapcsolja. A fa a Fa földangyal hatását testesíti meg. Egyrészt gyökeret ereszt a földbe, ahol támaszt, élelmet és erőt talál a növekedéshez. Másrészt ágait az ég felé nyújtja, a napfényt és a kozmikus energiát is felhasználva a növekedéshez. Ezzel tökéletes egyensúlyt teremt a Föld és az Ég erői között. Azt is megmutatja, hogy ennek a két erőnek a test számára egyensúlyban kell lenni: ha a fakorona magasabbra nyúlna, mint…
-
Az angyalok energiájának behívása elképesztően egyszerű, ezt a módszert Neked is tudnod kell!
Az angyalok energiáját könnyedén be tudod Te is hívni, ha ismered az elképzelés, azaz vizualizáció technikáját. A következőkben megismerheted, hogy melyik fény elképzelésével, vizualizációjával melyik angyali erőt tudod bevonzani. A vizualizáció technikája egyszerű és az angyalok a segítségedre lesznek Ismerd meg a különböző színeket, hogy behívhasd az életedbe az angyali erőket.
-
Lehet, hogy Te is egy, a Földre született angyal vagy?
A különböző rendekbe tartozó angyalok közül sokan járnak ma a földön emberi alakban. Lehet, hogy Te is egy vagy közülük? Sokan úgy gondolják, hogy az „Angyalok” Isten legtisztább részei, és nem inkarnálódnak emberi testbe. Bár azt mondják, változnak az idők, és ki az, aki pontos válaszokat adhatna erre. Ha valóban egy forrásból származunk, és Isten rajtunk keresztül is tapasztal, miért ne küldhetne ilyen különleges időben, mint a mostani is, több speciális feladattal megbízott „Angyalt” a földre, hisz egy bizonyos nézőpontból Jézus is az volt. Hogyan lehet a Mester-rezgést elérni? Mégis csak inkarnálódhatnak az Angyalok? Minden energia egy bizonyos frekvencián rezeg. Ez az alapelv legtöbb nép számára még ismeretlen, de amint…
-
Ariel arkangyal segít a változásban ezzel a nyolc pontos angyali gyakorlattal, ha nehézzé válna az élet
A változás az Élet velejárója, ám az ember az állandóságra törekszik. Ezért akadnak meg az életben. Most azonban az angyalok segítségével bekövetkezhet a várva-várt változás! A változás megélésében segítséget kapsz az angyaloktól, és ebben Ariel arkangyal tud Neked a legtöbbet segíteni. Talán megijeszt a változás kilátása és a gondolat, hogy ez mennyi vesződséggel járhat, mégis készen állsz az elrugaszkodásra. Üdvözöld az új lehetőségeket, és tudd, hogy nyugodtan követheted a szívedet és az álmaidat. A szeretetet, a szolgálatot és a szellemiséget tartsd szem előtt, és kerüld el a kétkedő és szkeptikus embereket. Ne feledd, azzal ösztökélsz másokat, ha elmondod, hogyan változtattad a gondjaidat győzelemmé.
-
Lehet, hogy angyal vagy Te is? 21 jel, amiből kiderülhet!
Az angyalok időnként leszülethetnek emberi testben is. Ezeket az angyalokat hívjuk föld-angyalnak. Most megmutatjuk azokat a jeleket, amikből magára ismerhet minden föld-angyal. A föld-angyalok elsődleges feladata, hogy jobban megismerjék és megértsék az embereket, illetve hogy akkor is segítséget nyújthassanak, amikor egy éteri angyal nem tehetné meg. A föld-angyalok mindenhol megtalálhatóak A föld-angyalok sokszor választják a spirituális tanácsadói, gyógyítói hivatást az életben. Sokuk vonzódik valamelyik valláshoz, de zavarja őket a sok emberi szabály, ami rátelepedett a szakrális igazságokra. Néhány föld-angyal emlékszik arra, micsoda is valójában és tud arról, hogy különbözik az emberektől. Még többen inkább érzik a spirituális kötelességeiket. Sokan azonban teljesen elfelejtettek mindent, és nehezen boldogulnak az emberi világban.
-
Ithuriel angyal, a valódi énünk angyala és Ambriel angyal, aki a kommunikációban segít
Ha tiszta szívből könyörögsz Ithuriel angyalhoz, akkor megmutatja neked az egységes valódat, az igazi személyiségedet, aki valójában vagy Tudod, ki is vagy valójában? Úgy érzed, lassan teljesen elfelejted, ki is vagy valójában? Ithuriel angyal, a valódi énünk angyala megmutatja a visszautat, hogy újra rálelj önmagadra. Ha tiszta szívből fordulsz Ithuriel angyalhoz, akkor megmutatja neked az egységes valódat, az igazi személyiségedet, aki valójában vagy. Valószínűleg annyira meg akartál felelni másoknak, hogy teljesen bebörtönözted valódi önmagad. Ithuriel, a valódi énünk angyala, megmutatja, hogy törd szét a rácsokat, amelyeket te magad állítottál, és miként örülj újra a szabadságodnak.
-
Angyali szeretetfürdő segít a megtisztulásban, a feltöltekezésben és most Te is elkészítheted magadnak!
Az angyalok az energetikai megtisztulásban is segítségedre lesznek, ha kéred a támogatásukat. A következőkben bemutatjuk, hogyan készíts angyali fürdőt a bolygó angyalok növényeinek, virágainak és valamelyik kövének segítségével Az angyali Szeretetfürdők titka az, hogy a testeden túl a szellemed és energiarendszered is megtisztítják Készíts angyali fürdőt a bolygó angyalok növényeinek, virágainak és valamelyik kövének segítségével. A választott angyalnak tulajdonított napon és órában fürödj meg a szertartás szerinti módon. Megmutatjuk, hogyan csináld!
-
Csakratisztítás az angyalok segítségével
Ismerd meg a csakrákat befolyásoló félelmek és a csakrákhoz rendelt angyalokat, akik segítenek megtisztítani az energiarendszered! Az angyalok segíthetnek az energiarendszered tisztán tartásában is. Hét szín, hét hang, hét tanulság tartozik hozzájuk. A csakrákról és a bennünk zajló energetikai folyamatokról nem lehet eleget tudni. Sőt, remélem egyszer csak kevésnek bizonyul a szó, és a megtapasztalás mezejére lépsz. Akárhányszor úgy érzed, lehangolt, fáradt vagy jusson eszedbe, hogy energetikai rendszered tisztításra szorul. Nem feltétlenül kell egyedül elvonulnod, vagy behunynod a szemed. Ne halogasd azért a csakratisztítást, mert elfoglalt vagy. Számos programot elvégezhetsz akár fogmosás, zuhanyzás, vagy bevásárlás alkalmával. Csak el kell határoznod, és a tettek mezejére lépned! Az elhatározás önmagában kevés. Cselekvés nélkül…