Örökre megdőlt a finnugor rokonság! A genetika bizonyítja, hogy a magyarok hunok – és germánok

Genetikai kutatások bizonyítják, hogy a magyarok részben hunok, részben germánok voltak és semmilyen mértékben sem finnugorok. A történelemkönyveket át kell írni.

A XXI. század elején a honfoglalók eredete és a magyarok származása még mindig vitatott kérdés – volt, ezidáig. A genetikai vizsgálatok ugyanis olyan meglepő eredményt hoztak, amely ismét bizonyítja: az igazság a szélsőségek között található.

A magyarok rokonítása régészeti, nyelvészeti, történészi és politikai kérdés volt sokáig

Kijelenthető, hogy a korábban rendelkezésre álló források értelmezésében a történész, nyelvész és régész kutatók elérték a lehetséges határokat. A meglévő honfoglalás kori leletek és történeti adatok többsége feldolgozásra került, a lehetséges elméletek közül a történeti nyelvészet
álláspontja vált elfogadottá, és ennek szellemében a magyar őstörténetet kérdése nyugvópontra jutott.
Eközben a nem hivatásos táborban a hun, szkíta, sőt sumer és szíriuszi származás egyaránt elfogadottnak vétetett.

A nyelvészeti viták kétszáz éve alatt hivatalosan a finnugor tábor győzött, nem hivatalosan a türk rokonság: a finnugor népek annyira szétszórtan, olyan kis csoportokban éltek, hogy a közös nyelv szinte elképzelhetetlen volt – kivéve, ha szükségessé vált a közvetítés közöttük. Márpedig türk kereskedők hosszú időn át járták az urali tájat, és bizonyosan kialakítottak egy olyan alapnyelvet, amellyel minden csoportnál megértették magukat.

Az ázsiai génkészletet egy viszonylag kisméretű populáció vihette be a finnugor népekbe, és az igen régi keveredésnek köszönhetően ezek a népek ma már többségükben eltérő alcsoportokba tartoznak az azóta fellépő mutációk és genetikai sodródás következtében.

Ugyanezzel magyarázható az eredetileg Kínából származó N-Tat Y kromoszóma haplocsoport jelenléte is a finnugor népekben. Ez egyben magyarázatot ad a türk-finnugor nyelvcsaládok közötti jelentős átfedésre, egyszersmind magyarázatot ad arra, hogyan lehet a magyar finnugor nyelv: úgy, hogy a finnugor nyelvek eredetileg türk követítőnyelvek voltak. Tehát nem a magyarok beszéltek finnugor nyelven – a finnugorok beszéltek módosított türk nyelven!

Az emberi genom genetikai változatai

A genetikai rokonság megállapításához azokat a DNS szakaszokat vizsgálják, amelyek az egyének és populációk között eltérést mutatnak. Általánosságban elmondható, hogy a teljes genom DNS szekvenciája minden emberben 99,6 %-ban azonos.

Ennek ellenére nincs két genetikailag azonos ember, még az egypetéjű ikrek között is kimutathatóak apró genetikai különbségek, melyek az egyedfejlődés során létrejövő mutációk és kópia szám változatok.

A közelmúltban megjelent új tudományág, a régészeti genetika vagy archeogenetika közvetlen adatokkal szolgál a honfoglalók, vagy bármely ősi
népesség származásáról, rokonsági viszonyairól. Tehát a régészeti genetika jelképesen „szóra tudja bírni a leleteket”, és ezzel megválaszolhat eddig nyitott kérdéseket is.

A sejtmagi DNS döntő hányada az átörökítés során erősen keveredik rekombinációval, ezért nem alkalmas leszármazási vonalak rekonstruálására. Ehhez olyan genetikai markerek vizsgálata alkalmas, melyeknél az anyai és az apai információ nem keveredik az egymást követő nemzedékekben.

Ilyen nem rekombinálódó genetikai egység a mitokondriális DNS (mtDNS), amely a petesejtek mitokondriumai révén kizárólag anyai ágon öröklődik, és melynek vizsgálatával a populációk anyai ági leszármazási vonalait követhetjük nyomon.

A honfoglaláskori leletek megdöbbentő eredményei

Az első leletanyagot a karosi temetőben talált csontvázak alkották ( Karos-Eperjesszög III. számú kora honfoglalás kori temető).

Az itteni populáció ősi európai és ősi ázsiai eredetű populációk keveredéséből származhatott. A populációgenetikai eredmények arra utaltak, hogy ez a keveredés valószínűleg i.e. 2000-700 táján, a bronzkor végén történhetett az Andronovo kultúra területén (maiKazahsztán), mert a vizsgált populáció az innen származó ősi populációkkal és ma itt található modern populációkkal mutatta a leghasonlóbb haplocsoport megoszlást.

A haplocsoportok egy része arra utalt, hogy a karosi honfoglalók ősei innen nyugat felé vándorolva további európai genetikai elemekkel keveredtek.

Fontos hangsúlyozni, hogy a karosi populáció egy része biztosan nem származhatott Ázsiából, mivel a bennük kimutatott X2f és a H5 mitokondriális
haplocsoportok valamint az I2a és R1b1b Y haplocsoportok szinte teljesen hiányoznak erről a területről.

Populációgenetikai analízisünk eredménye alapján arra következtettünk, hogy a karosiak végső összetétele valahol a kelet-európai sztyeppén alakulhatott ki, és az X2f, H5 haplocsoportok elterjedtsége, valamint a T1a és J haplocsoportok gyakoriság adatai alapján arra következtettünk, hogy az ázsiai eredetű populációkkal keveredő népességek egy része a Kaukázus vidékéről származhatott.

Nagyfelbontású genetikai vizsgálatok

A nagyfelbontású, teljes mtDNS genomokra alapozódó filogenetikai vizsgálatokkal lényegesen pontosabb képet tudtunk alkotni a 89 honfoglaló anyai származásáról.

A vizsgált honfoglalók eszerint anyai ágon nagyrészt két különböző, jól körvonalazható földrajzi területről származtak: Kelet-Belső Ázsiából, és Észak-Nyugat-Európából, továbbá egy kis részük a Kaukázus régióból, és a Közel-Keletről.

Örökre megdőlt a finnugor rokonság

A hivatalosan elfogadott akadémiai álláspont szerint a magyarok finnugor eredetűek, azonban a mintákban ezek a népcsoportok úgyszólván teljesen hiányoznak (a néhány finn megfelelés minden valószínűség szerint betelepült skandinávoktól származik), mansik legfeljebb elvétve a filogenetikailag távolabb eső oldalágakon jelennek meg, ami az mtDNS leszármazási fán több ezer éves távolságot jelent.

Egyetlen vizsgálat sem talált finnugor összetevőt a mai magyarok genetikai állományában. Adataink összességében ellentmondanak a honfoglalók lehetséges finnugor származásának, és sokkal inkább összeegyeztethetők azok hun (Xiongnu=ázsiai hun) származásával. A Kelet-Ázsiai minták származási területe jól kirajzolja a Xiongnuk által egykor uralt területeket.

A magyarok hunok – és germánok!

A genetikai eredmények alapján Árpád népe a kelet-európai sztyeppén maradt vagy oda visszavonuló hunok egyik ága lehetett. Ebből az következik, hogy a néphagyományok és a krónikák valós alapokon állnak, adataikat komolyan kell venni.

Tehát nagy valószínűséggel a “második bejövetel” is valós alapokon áll, vagyis a magyar etnogenezis innentől fogva nem szűkíthető a “honfoglalókra”, hanem legalább az európai hun korig kiterjesztendő.

A honfoglalók genetikai összetétele arra utal, hogy a hun alapréteg megőrzése mellett nagymértékben integrálták a Kelet-Európában talált germán elemeket, akiknek többsége adataink szerint skandináv eredetű.

Ez alapján elsősorban a Ruszok (varégok, vikingek) jönnek számításba, akik a 9-10. században valóban a honfoglalók vonulási útvonalába eső területeket szálltak meg.

Kimondhatjuk tehát, hogy a magyarok részben hunok, részben germánok voltak és semmilyen mértékben sem finnugorok. A történelemkönyveket át kell írni.

Forrás, képek és idézetek: Neparáczki Endre: “A honfoglalók genetikai származásának és rokonsági viszonyainak vizsgálata archeogenetikai módszerekkel”, kivéve a nyelvészeti részekre vonatkozóakat, amelyek sajátok.