Pegazusok az Upanisadokban 1. A Brihadáranyaka-upanisad

Oszd meg és legyél áldott!

Tudtad, hogy a pegazusok az indiai ősi írásokban, az upanisadokban is felbukkannak? Hihetetlennek tűnik, mégis igaz. Ráadásul ezekben az írásokban sem éppen szabadon kószáló vadlovakként szerepelnek! A habos-rózsaszín bukolikus-csöpögős ezospiri elképzelésekkel szemben a valóság az, hogy a pegazusok az Égieket szolgáló halhatatlan lovak.

Mik azok az upanisadok?

Az upanisadok sem pusztán bölcseleti művek.Nem érvelik, hanem kinyilatkoztatják, nem rendszerezik, hanem megéneklik a valóságot, helyesebben azt, amit a költészet, a mágia és a bölcselet még egybemosódó ősi korában az ember valóságnak hitt és akként valósított meg.

A bölcsességnek Indiában is a mítosz volt az alapja. A nomád kor énekmondói az istenek világára tekintő örök emberi vágyakozást himnuszokban énekelték meg, így alakult ki évezredek során az indoárja szellemi hagyomány legősibb, mítikus rétege, a Himnuszok Tudása, a Rigvéda.

Pegazusok az Upanisadokban 1. A Brihadáranyaka-upanisad
Pegazusok az Upanisadokban 1. A Brihadáranyaka-upanisad

Kép forrása

Az indiai gondolkodás főként az első három gyűjtemény Hármas Tudásából, a költészetből, a varázslásból és a dalból sarjadt.

Ha végigkövetjük azokat a változásokat, amelyek a szellemiség átalakulásával párhuzamosan a védikus hitvilágban és világképben végbementek, akkor fő vonalaiban kirajzolódik előttünk, hogy mi is az upanisadok alaptanítása.

Már a Rigvéda késői himnuszaiban megfigyelhető az a törekvés, hogy a bonyolult struktúrájú ősi panteon isteneit az egyetlen Isten abszolút eszményképében egyesítsék. Ekkor több, átmeneti istenalak is kialakult: a papi rendet megjelenítő Imaúr (Brihaszpati), a Világteremtő (Visvakarman), a Teremtőúr (Pradzsápati), és a Szellemi Ember abszolút eszményképe, Purusa.

Az új istenek kultusza a korábbi politeista és henoteista hitvilágot monoteista tendenciákkal kezdte átszínezni.

A változás tisztán végigkövethető az upanisadokban

A későbbi századokban ezek az átmeneti istenalakok az egyetlen, egyetemes Isten különböző arcait, tulajdonságait kezdték megtestesíteni. Így alakult ki a papi kultúra hatására a Brahman, az emberi princípiumon (Purusa) keresztül megvalósuló és elmélkedéssel (Brihaszpati) megtapasztalható abszolút teremtőisten (Visvakarman, Pradzsápati) eszményképe.

Az upanisad-filozófia igen lényeges eleme, hogy ez az Istenség kifejezetten a konkrét, egyénre szabott tapasztalásban válik istenné, képes megtestesülni. Így hát az abszolút Isten keresése mindig az abszolút, legmélyebb emberi princípium keresését is jelentette. Ennek az emberi princípiumnak a megnevezésére a legrégebbi idők óta több kísérlet is történt.

Egyes tanítók a lélekzettel (prána), mások a test melegével (tédzsasz), a Mindenember Tüzével (agni vaisvánara) azonosították, de eljutottak az élet (ájusz, dzsíva), az intellektus (csit), megismerés (pradzsnyá) absztrakt fogalmához is. Így alakult ki az emberben hőként (tédzsasz) testetöltő, élő (ájusz), lélekző (prána), megismerő (pradzsnyá) intellektusként (csit) megtapasztalható abszolút Lélek, az Átman fogalma.

A pegazusok forrása: a Brihadáranyaka-upanisad

A Brihadáranyaka-upanisad az upanisad-irodalom legismertebb és legfontosabb alkotása. Ősibb, prózában írt részei a Kr.e. 7. századból származnak, verses betétei néhány évszázaddal későbbiek. A mű Jádnyavalkja Vádzsaszanéja tanításai köré rendeződik, aki az indiai filozófia első név szerint is ismert filozófusa.

A mű első fejezete teremtésmítoszokból áll, amelyek a mindenséget a Brahman és az Átman princípiumából származtatják. A második fejezet egy igen ismert legendával, Báláki és Adzsátasatru király párbeszédével kezdődik, ennek során kirajzolódik előttünk a végső emberi lényeg mibenléte.

Ugyanez a legenda a Kausítaki-upanisadban is megtalálható. A továbbiakban Jádnyavalkja is megjelenik. A Lélekről tanít. A fejezetet a híres méz-tanítás zárja, amely a világmindenséget, az emberi tapasztalást az istenek mézéhez hasonlítja.

A harmadik fejezet egy legendás filozófusi vita története, melynek során Jádnyavalkja kifejti az áldozat misztikáját, beszél a tapasztalásról, a halál utáni létről, a világ rendjéről, az istenségek titkos értelméről, de legfőképpen a Lélekről, melyet a világmindenséget és az emberi lényt belülről vezérlő isteni parancsként fogalmaz meg. A negyedik fejezetben Dzsanaka királyt tanítja meg az emberi tudatállapotok, az ébrenlét, az álom és a mélyálom ismeretére, valamint a Lélek vándorlására az újraszületések során.

Az ötödik fejezet nyelvmisztikai, metrikai, ritualisztikai értelmezések tarka füzére. A hatodik fejezet elején hosszabb értekezést találunk a halál utáni lét kérdéseiről. Ezután gyönyörű szerelmi varázslások leírását olvashatjuk. A fejezet – a második és a negyedik fejezethez hasonlóan – tanítólistával végződik.

A Brihadáranyaka-upanisad a fehér Jadzsurvéda vádzsaszanéji iskolájának hagyományában fennmaradt, igen híres papi könyv a Satapatha-bráhmana utolsó fejezete.

Ezen bevezetés után lássuk konkrétan, mit ír a pegazusokról!

Első fejezet, Első szakasz

OM

Teljes az Ott, és teljes ez Itt.
Teljesből teljes felemelkedik.
Teljes a teljestől elszakad.
Teljesen mégis megmarad.

Béke! Béke! Béke!

[Gyakori mantra a világban testetöltött, s azon kívül álló Brahmanról. Ez a mantra vezeti be az Ísa-upanisadot is.]

1. Bizony a hajnalpír az áldozati paripa feje. A Nap a szeme, a szél a lélegzése, a Mindenember Tüze a torka, az év a teste. Az Ég a háta, a levegőég a hasürege, a Föld a hasa domborodása. Az égtájak az oldalai, a mellékégtájak a bordái, az évszakok a tagjai, a hónapok és a félhónapok az ízületei, a nappalok és az éjszakák a patái, a csillagok a csontjai, a felhőzet a húsa. Abraka a sivatag homokja, erei a folyók, mája és tüdeje a hegyek, szőre a füvek és a fák. A napfelkelte az elülső fele, a naplemente a hátulsó fele. Ha vicsorít, az villám, ha megrázza magát, az mennydörgés, ha vizel, az eső. Hangja a szó.

[A lóáldozat a védikus kor egyik legjelentősebb rítusa volt, amelyet a nép egészének jólétéért mutattak be. A későbbi, misztikus szövegek a lóáldozatot a mindenség teremtésével azonosították, és Purusának, az Első Embernek világot teremtő feláldozásával hozták összefüggésbe.

Agni Vaisvánara: őt néhol a Nappal, néhol a test melegével azonosítják. Lásd: Brihadáranyaka-upanisad 3. és 9. Katha-upanisad 1.7. Mándúkja-upanisad 3. és 9. A Vaisvánara máshol a Lélek jelzője. Lásd: Cshándógja-upanisad 5.12-18.

2. A nappal később teremtetett a paripának, előtte álló áldozó-szilkeként. A nappal méhe a Keleti Óceán. Az éjjel később teremtetett a paripának, mögötte álló áldozó-szilkeként. Az éjjel méhe a Nyugati Óceán. Ez a két szilke azért teremtetett, hogy az áldozati paripát körülvegyék.

Táltos [mén]ként húzta az isteneket, harci lóként a tündéreket, vágtatóként az ördögöket, paripaként az embereket. Rokona néki az óceán, méhe néki az óceán.

[Szilkeként vagy hatalomként. Sankara azt mondja, az elülső aranyszilke a Napot jelenti, a hátulsó ezüstszilke pedig a Holdat. A szövegben szereplő mahiman szó jelentheti a szilkébe kitöltött szóma-ital mámorító erejét is.

Gandharvákat, félisteni lényeket.]

Fordította: (c) Tenigl-Takács László

Forrás: Upanisadok

Szólj hozzá Te is