Az Önvaló három szintje

Oszd meg és legyél áldott!

Amikor az Önvalóról beszélünk, sokan sokféle értelemmel használjuk ezt a szót. Következzen most egy olyan írás, amelynek számos részével nem érthetek egyet, ám mégis megosztásra érdemes, mert az igazság apró aranyszemcséi azért ebben is fellelhetők, ha értve olvasod.

Azonosítjuk magunkat azzal, ahogy itt a Földön élünk, emberi testekben, de belegondoltunk-e valaha, hogy az élet más szintjén, sőt szintjein is létezhetünk, azzal egy időben, hogy itt vagyunk?

Az Önvaló három szintje
Az Önvaló három szintje

A mayák, vagy a kahunák a Hawaii szigeteken e szerint a hiedelem szerint élnek. Többdimenziós lényeknek tartanak minket, akik más világokban, más életeket is élnek, és tudásom szerint is ez az igazság. Normális esetben, mi emberek tudatos összeköttetésben állnánk önmagunk ezen részeivel, de az Atlantisz idejében bekövetkezett Bukás miatt elszakadtunk felsőbb énjeinktől.

Amikor újra megteremtjük a kapcsolatot, és az valósággá válik, akkor olyan életet fogunk élni, ami most lehetetlennek tűnik

Tisztán látjuk majd a jövőt és a múltat, és magasabb bölcsességen alapuló döntéseket hozunk, ami pozitívan hat spirituális fejlődésünkre. Tetteink miatt azonban, hosszú idővel ezelőtt elvesztettük ezeket a képességeinket.

Énünk ezen magasabb szintjeit, amelyek más dimenziókban élnek, a felsőbb énnek – vagy a teljes képet tekintve felsőbb éneknek nevezzük. Felsőbb énünket egy személynek tekinteni egyszerre helyes és helytelen.

Felsőbb énünk még felsőbb énekkel áll kapcsolatban. Tehát a felsőbb ének felsőbb énekhez kapcsolódnak, és így tovább. Minden felsőbb én más tudatszinten van, amelyek egyre átfogóbbak, míg el nem érkezünk a legvégső szintig, mielőtt meghaladjuk a dimenzióknak ezt a hullámformájú univerzumát. Minden embernek megvan a képessége, hogy minden lehetséges tudatszinten létezzen ugyanabban a pillanatban, de ez ritka.

Hasonlít ez egy családfához, amely addig folytatódik felfelé, amíg végül Istennel, és minden életformával összekapcsolódik. Mi azonban elszakadtunk többdimenziós énünktől, amikor mi, az emberi faj lezuhantunk erre a jelenlegi, háromdimenziós tudatszintre.

Olyan mélyre süllyedtünk tudatosságunkban, hogy énünk magasabb aspektusai nem tudtak többé kommunikálni velünk

Bár legtöbbünk nincs tudatában felsőbb énjeinek, az ő tudatukban mi mindig jelen voltunk. Ahogy telt az idő a „Bukás” óta, a kommunikáció szórványossá, ritkává vált. Felsőbb énjeink arra vártak, hogy felébredjünk. Várták a megfelelő pillanatot. Egyoldalú elszakadás ez – ők tudnak rólunk, de mi nem tudunk róluk.

Az Önvaló három szintje
Az Önvaló három szintje

Ha a Hawaiin élő kahunáknak igazuk van, akkor felsőbb énjeink játszanak és kommu­nikálnak egymással arra a napra készülve, amikor felébredünk.

Legtöbbünk majdnem 13 000 éve nem létesített valódi kapcsolatot felsőbb énjeivel, kivéve a fény és kegyelem rövid időszakait

Ez a kapcsolatfelvétel a felsőbb énünkkel nem médiumitás, vagy ehhez hasonló. Egyszerűen csak saját lényegünk, saját szellemünk újrakapcsolódása önmagával. Még pontosabban egy visszaemlékezés, a szellem egyes elemeinek újraegyesítése. Vannak, akik léleknek hívják. Számomra csak szellem létezik, a Nagy Szellem.

Minden szellem, aki ebből a forrásból származik, a Nagy Szellem egy darabkája. Így mindannyian összeköttetésben állunk a Nagy Szellemmel, vagyis Istennel. A „lélek” szó egyes értelmezésekben azt sugallja, hogy a lelkek különböznek, és valahogy elkülönülnek egymástól, nincsenek kapcsolatban.

Én úgy hiszem, hogy minden lélek vagy szellem ugyanabból a forrásból származik. Ha Istent Apánknak és Anyánknak tekintjük, akkor az egész univerzumban mindannyian testvérek vagyunk.

Azt tapasztaltam – és a világ őslakos törzseinek nagy része szintén – hogy van bennünk egy bizonyos magasabb aspektus. Ha meg tudjuk teremteni a tudatos kapcsolatot, akkor világos vezettetést kapunk önmagunkon belülről, az életünk vezetéséhez, pillanatról pillanatra. Lépéseink kegyelemmel és hatalommal telnek meg, szinte erőfeszítés nélkül.

Az Önvaló három szintje
Az Önvaló három szintje

Ez a vezettetés önmagunkból származik, és ugyanannyira törődik velünk, ahogy mi törődünk önmagunkkal. Olyan vezettetés, amit nem érthetünk meg innen a harmadik dimenzióból.

Kiegészítésül: az élet szintjei, és a felsőbb ének fölött helyezkedik el az úgynevezett Spirituális Hierarchia.

A Spirituális Hierarchia olyan lényekből áll, akikre rábízták ennek az univer­zumnak a szervezését és vezetését

Ez a hierarchia át van szőve felsőbb énjeinkkel, de velünk nem állnak közvetlen kapcsolatban. Az, hogy kapcsolatot létesítünk a felsőbb énünkkel, még nem jelenti azt, hogy a Spirituális Hierarchiával is kapcsolatot létesítettünk.

Most egy olyan példa következik, amit az angyalok mondtak el nekem, mikor azt próbáltam megérteni, hogyan láthat a felsőbb én olyan tisztán. Képzeljük el, hogy kenuval evezünk lefelé egy folyón. Mondjuk, a dzsungelben vagyunk, felettünk a kék ég, alattunk az Amazonas folyó zöld vize. Körös-körül lombok, jól érezzük magunkat, ahogy evezünk lefelé az élet folyóján.

Hátra tekintve, csak kis távolságra látunk el. Magas fák vannak mindkét oldalon, és eltakarják a folyót. Emlékezetünk csak keveset őriz meg a folyón megtett útból. Ahogy egy kanyar után a folyó újabb szakaszához érünk, elfeledkezünk a múltról. Van némi emlékünk, de ahogy továbbhaladunk a folyón, ez az emlék egyre inkább elhalványodik. Előrenézve a jövőbe, ellátunk a következő kanyarig, de fogalmunk sincs, mi jön az után. Még soha nem jártunk ezen a folyón.

A felsőbb énünk olyan, mint egy hatalmas sasmadár, amely magasan a fejünk felett repül

A felsőbb énünk egy másik dimenzióban van, és szférikusán érzékeli az időt. A múlt, a jelen és a jövő történéseit egy időben látja. Messzire ellát a megtett úton, a folyón visszafelé, jóval messzebbre, mint mi magunk, és jó a memóriája. Messzire ellát a jövőbe is. Vannak határai, de tágasak. Fantasztikus nézőpont ez a miénkhez képest, ahonnan a készülőben lévő dolgok is láthatóak.

Olyan összefüggéseket is észlel, amiket mi, ebből az emberi nézőpontból, egyszerűen helyzetünk miatt, képtelenek vagyunk meglátni. Mondjuk, hogy hallgatunk a felsőbb énünk tanácsaira, és ő, a nagy sas-madár, leereszkedik hozzánk és így szól: evezz a folyó szélére, és gyere ki a partra! Ha nem akarjuk követni a belső tanácsadót, akkor ilyesmiket gondolunk: „Semmi kedvem. Olyan gyönyörű itt, majd egy kicsit később kimegyek.”

Ha viszont követjük az útmutatást, akkor a szerint cselekszünk, és feltehetünk néhány kérdést. Aztán, a felsőbb én azt mondja, vigyük át a kenut az őserdőn. Nekiindulunk hát a kenuval, farönkökön, kidőlt fákon, vöröshangya-fészkeken keresztül, és azt gondoljuk magunkban: jaj, ezek a felsőbb ének!

Az, aki követi belső útmutatását tudja, mire gondolok. Keresztülmegyünk mindenféle változásokon, cipeljük a kenut az őserdőn keresztül azon morfondírozva, vajon miért csináltatja velünk a felsőbb énünk ezt az őrültséget.

Kilométereket teszünk meg a sűrű dzsungelben, mire újra megpillantjuk a folyót. És akkor látjuk, hogy az utolsó kanyarnál egy 150 m mélységű vízesés zuhog le, hatalmas szikláknak ütközve. Ha az egónkra hallgattunk volna, már nem élnénk.

De mivel megváltoztattuk az útvonalunkat, még mindig itt vagyunk a Földön. Elkerültük a katasztrófát azáltal, hogy a láthatatlan belső hangra támaszkodtunk, amely ősi bölcsességgel rendelkezik.

Volt idő, amikor tanítottam egy módszert a felsőbb énnel való kapcsolatfelvételre

Mostanra megértettem, hogy ez a módszer csak bizonyos feltételek mellett működik. Nekem jól működött, de akkor még nem jöttem rá, hogy nem úgy, ahogy eredetileg gondoltam. Másoknak miért nem vált be? Megpróbáltam megérteni, de eleinte nem jöttem rá.

Éveken át próbáltam, de egyszerűen nem tudtam megérteni. Végül egyszerűen megkérdeztem a felsőbb énemtől. (Általában addig várok egy kérdéssel, amíg be nem bizonyosodik, hogy magamtól nem tudok rájönni a megoldásra.)

Megkértem az angyalokat, mondják el, mutassák meg, mi a gond. Ezután egy sorozat olyan esemény történt egymást követve, amelyek mind a jobb megértéshez segítettek hozzá. Az első eset azután, hogy segítséget kértem, egy tanfolyamon történt Olympiában, Washington Államban. Volt ott egy hatvanas éveiben járó, bennszülött ember Hawaii-ról. Amikor megláttam, nem értettem miért van ott, látszott rajta, hogy nincs szüksége erre a tanfolyamra.

Egy idő után odamentem hozzá és megkérdeztem:

– Miért jött el ide?
– Nem tudom.
– Rendben. Akkor egyikünk sem tudja, miért van ön itt.

Aztán folytattam az előadást, és sokáig nem beszéltem vele. Néhány nappal később ismét beszélgettünk, és megkérdeztem tőle, mivel foglalkozik. Azt mondta, ő egy kahuna Hawaiiból.

– És mit tanít? – kérdeztem.
– Egyetlen dolgot tanítok, az pedig a felsőbb énnel való kapcsolatteremtés. – Ó…

Amikor az előadásban a felsőbb énről szóló részhez értem, akkor leültem a közönség soraiba, miután megkértem a férfit hogy beszéljem a felsőbb énről. Másfél-két órán keresztül beszélt a felsőbb énnel való kapcsolódásról az ő szemszögükből. Számomra ez tökéletes volt.

Az ő előadása megértetett velem valamit

Addig saját tapasztalataim alapján úgy gondoltam, hogy van a felsőbb én, és vagyok én, mert az életem ezt igazolta számomra. De a kahuna világossá tette, hogy három részből állunk, a felsőbb, a középső és az alsóbb énből. Tudhattam volna, hiszen minden hármasokból épül fel.

Ezután sok tapasztalatra tettem szert, ami világossá tette számomra a következőket: ha mi vagyunk a középső én, a mi duális tudatosságunkkal, akkor mi az alsóbb, és mi a felsőbb én? El fogjuk magyarázni, mik és kik ezek, de először is azt kell megértenünk, hogy nem érhetjük el addig felsőbb énünket, és nem teremthetünk vele kapcsolatot, amíg alsóbb énünket el nem értük, és kapcsolatba nem léptünk vele. A szellemnek először lefelé kell elindulnia, mielőtt elérné a mennyeket. Először tehát azzal kezdjük, mi az alsóbb én.

Az alsóbb én – Föld-Anya

Legegyszerűbben kifejezve, az alsóbb én a tudattalan elme. De a népszerű elképzeléssel szemben, miszerint a tudattalan elme csak velünk, és saját tudattalan gondolatainkkal áll kapcsolatban, valójában minden más emberi lénnyel összeköttetésben áll a Földön (Jung kollektív tudattalanja) és közelről ismeri minden egyes személy tudattalan elméjét.

Sőt mi több, nem csak a földön jelenleg élők tudattalan elméjét ismeri, hanem minden valaha élt, és a jövőben eljövendő ember tudattalanját is. Igen, tudatalattink részletesen ismeri a múltat és a jövőt, legalábbis földi viszonylatban. Ezen felül, az alsóbb én mindenről tud, ami az ezen a bolygón előforduló összes életformával összefügg – azaz a teljes élővilágot ismeri.

Tökéletes adattároló. És ez az alsóbb én egy élőlény, aki kommunikál velünk. Ő maga a Föld-Anya! Ő a mi alsóbb énünk.

Az alsóbb én tehát a Föld, beleértve minden rajta, benne és felette élő létformát. Jelenleg nem vagyok biztos abban, hogy a Hold beletartozik-e az alsóbb énbe. Valószínűleg igen, de nem tudom biztosan.

Az Önvaló három szintje
Az Önvaló három szintje

A hawaii kahunák, és más bennszülött törzsek szerint, a Föld-Anya egy kisgyermek, akinek kora, attól függően, hogy kit kérdezünk, kettő és hat év közé tehető

Az őslakosok úgy tartják, hogy először szeretnünk kell az alsóbb ént, és játszani kell vele, ahhoz hogy megtaláljuk vele a kapcsolatot. A felnőtt jólképzettség, a technológiai gondolkodás nem ad segítséget a kapcsolatteremtéshez. Föld-Anyát mindez nem érdekli.

Meditálhatunk is akár órákon át naponta, minden időnket arra áldozhatjuk, hogy megpróbáljuk megteremteni a kapcsolatot, de a legtöbb esetben ez csak időpocsékolás. Minél jobban próbálkozunk, annál kevésbé fog sikerülni. Miért? Mert a Föld-Anya csakis a bennünk élő ártatlan gyermekkel lép kapcsolatba. És legtöbbünk természetesen elveszítette gyermeki ártatlanságát.

Elvesztettük az utat, amelyen tudatosan kapcsolatba léphetnénk az Anyával. Vissza kell emlékeznünk belső gyermekünkre, és élnünk kell vele, ha előrébb akarunk jutni. Jézus is azt mondta: „Bizony mondom nektek, hogy aki Isten országát nem úgy fogadja, mint a gyermek, az nem jut be oda.”

Nézzük csak meg magunkat, ezt a felnőttet, aki úgy gondolja, olyan sokat tud

Lehet, hogy magas diplomát szereztünk a világ egyik leghíresebb egyetemén, lehet, hogy szakértőnek számítunk a munkánkban, az is lehet, hogy híres, köztiszteletben álló személyiségek vagyunk. Ha azonban a Föld-Anyával akarunk kapcsolatba lépni, akkor ezt mind el kell felejtenünk. Ilyen dolgok nincsenek rá hatással.

Föld-Anya a gyerekeket szereti, és ha gyermeki természetünk, és ártatlanságunk elő tud bukkanni felnőttségünk burkából, akkor valami valóságos dolog veszi kezdetét spirituális életünkben.

Amikor például a kahunáknak halra van szükségük, Föld-Anyához fordulnak ellátásért. És ő válaszol nekik.

A válasz könnyen lehet, hogy magában a való világban mutatkozik meg. Lehet, hogy a felhők emberi ujjat formáznak, ami odamutat, ahol a halak vannak. A kahunák csónakba szállnak, és amikor elérnek a kijelölt helyre, ott találják a halakat. Ez egy olyan életforma, a természettel összhangban, amit a civilizált emberiség teljesen elfelejtett, de néhány őslakos törzs, és Föld-vigyázó még mindig eszerint él.

Most nézzük meg magunkat. Dolgozunk, vagy iskolába járunk, aztán hazamegyünk. A zsebünkbe nyúlunk a kulcsunkért. A gondolataink máris a jövőben járnak. Máris az autónk, és a hazavezető útjár a fejünkben. Az útra gondolunk, a kedvesünkre, a kutyánkra vagy a macskánkra, de minden valószínűség szerint nem arra, ami ott van a szemünk előtt. Vagy a jövőben, vagy a múltban járunk.

Pedig csakis a jelenben élhetünk át bármit is

A jelen a legtöbb ember számára túl sok fájdalmat jelent.

  • Megnéztük-e valójában valaha is, mennyi szépség vesz körül minket?
  • Láttuk a naplementét?
  • Láttuk az égen hullámzó fehér felhőket?
  • Beleszagoltunk a levegőbe, vagy inkább nem tettük, mert úgy gondoltuk túl szennyezett?
  • Láttuk a természet színeinek hihetetlen szépségét?
  • Éreztünk már szeretetet Föld-Anya iránt?
  • Működött-e egy is, azokon az érzékeinken kívül, ami az autóvezetéshez szükséges?

Hát ez a probléma. Felnőtt életünk kifakult, és csak árnyékát éljük annak, ami emberileg lehetséges.

Megfigyeltük már valaha a gyerekeket, amint felfedezik a természetet? Elvesznek az őket körülvevő gyönyörűség érzékelésében, olyannyira, hogy úgy tűnik, más világban lennének. Emlékszünk még erre?

Ha kapcsolatba akarunk lépni alsóbb énünkkel, a Föld-Anyával, akkor meg kell találnunk belső gyermekünket, és újra gyermekké kell válnunk

Játsszunk Anyánkkal, örüljünk, élvezzük igazán az életet. Ez azt jelenti, hogy örömteli életet élünk. Nem azt, hogy gyerek szerepet játszunk, arcokat vágunk, és fura hangokat hallatunk, hacsak nem ez jön igazán belülről. Azt jelenti, hogy olyan életet élünk, amilyet igazán akarunk, nem olyat, amilyet mások szerint élnünk kellene. Azt jelenti, hogy törődünk másokkal, az állatokkal, és más életformákkal, mert érezzük az összeköttetést, nem pedig azért, mert majd hasznunkra válik.

Nem értettem mi történik velem abban az időben, amikor megjelentek az angyalok. Csak annyit tudtam, hogy felhagytam a számomra értelmetlen szabályok szerinti életmóddal. Olyan életet kezdtem élni, amit igazán szerettem.

Elköltöztem a kanadai hegyekbe, ahol mindig is akartam élni. Mélyen az erdőbe költöztem, mert mindig is erre vágytam. Ki akartam próbálni meg tudok-e élni a semmiből, és nagyon közel kerültem a természethez. Nem volt bennem félelem. Ahogy néztem a napfelkeltét, minden nap egy új születést jelentett számomra. Minden nap speciális volt.

Az időm nagy részében zenéltem – mindig is ez volt az álmom. Körülbelül háromórányi kemény munka várt rám, de a napom többi része szabad volt. Szerettem az életet, és még most is szeretem. Azok a magok, amelyeket életemnek abban a korai szakaszában vetettem el, még ma is növekednek.

Ekkor, ennek a kanadai tapasztalatnak a csúcspontján történt, hogy nekem és a feleségemnek megjelentek az angyalok. Ezzel kezdődött el egy életen át tartó élet-szeretet. A felsőbb énhez való titkos kulcs volt ez, de abban az időben még nem értettem. Tapasztalatom szerint, a valódi spirituális élet a gyermeki állapottal kezdődik. Miután létrejött a valódi kapcsolat az alsóbb-énnel – és a kahunák szerint csakis akkor –kapcsolatba léphetünk felsőbb énünkkel.

Föld-Anya hozza meg a döntést, hogy készen állunk-e, és amikor úgy érzi eljött az idő, akkor elvezet minket énünk azon óriási részéhez, amit felsőbb énnek hívunk. Nincs az a kitartás és erőlködés, könyörgés, sírás és önsajnálat, ami elhozhatná ezt nekünk. Csakis a szeretet, az ártatlanság, és sok-sok türelem vezet el a megfelelő útig. Fel kell hagynunk a próbálkozással.

Az Önvaló három szintje
Az Önvaló három szintje

Még azt is el kell felejtenünk, hogy a Föld-Anyával akarunk kapcsolatba lépni. Egyszerűen a szívünk, és nem az elménk szerint kell élnünk. A tudat így is működik, de a szív ellenőrzése alatt.

A felsőbb én – minden, ami van

Rendben, ha a Föld az alsóbb én, akkor mi a felsőbb én? Egyszerű. A felsőbb én minden más, ami létezik. Minden bolygó, a csillagok, a napok, a galaxisok, a másik dimenziók – mindez a felsőbb énünk. Mi vagyunk az. Ezért vannak a felsőbb éneknek felsőbb énjei, ahogy a végtelenbe tágulunk. A felsőbb én megtapasztalása nagyon különbözik a Föld-Anyától.

Föld-Anya játékot űzhet velünk, és azt állíthatja, hogy ő a felsőbb énünk, olyan szavakat használva, amikkel tudja, hogy felkelti érdeklődésünket. Lehet, hogy meditációban szól hozzánk, azt állítva, hogy ő a felsőbb énünk, és hallgatnunk kell rá. Mindenféle földi dologgal megbízhat bennünket, hogy járjuk be a világot ezek teljesítésére. De csak játszik, mi pedig komolyan vesszük őt, nem vesszük észre, hogy ez csak játék.

Ha viszont megkérdezzük tőle, tényleg ő a felsőbb énünk vagy sem, nem fog hazudni. Nevetni fog, és megmondja az igazságot. Ekkor nekünk is nevetnünk kellene, és játszani vele. A legtöbb felnőtt azonban megsértődik erre, és azt gondolják, kihasználták őket. Ekkor elveszítik a kapcsolatot. Ezért van az, hogy a kahunák, amikor kapcsolatba lépnek felsőbb énjükkel, mindig megkérdezik, valóban őt érték-e el. Vicces egy lány a Föld-Anya, de csodálatos megismerni őt, ha tiszta a szívünk. A legtöbb meditáló figyelmét elkerüli, hogy a Föld-Anya mi magunk vagyunk.

A felsőbb én mindent tud, amit bármilyen élőlény bárhol, bármikor tudott. És minden, ami létezik, élőlény. Azt is tudja, ami a jövőben történni fog, úgy mint a Föld-Anya, azzal a különbséggel, hogy az ő tudása a teremtés összes többi területére vonatkozik.

Ha egyszer létrejött a kapcsolat az alsóbb és a felsőbb énünkkel, akkor az élet tökéletesen más tapasztalást fog nyújtani, mint amiben valaha részünk volt. Az élet rajtunk keresztül működik. Szavaink és tetteink nagy hatalommal bírnak, amikor már nem csak a kis, középső énből erednek. Az élet teljességéből, az egész teremtésből erednek. Semmi sincs kívülünk, minden bennünk van. És valódi kilétünk titka lassan feltárul.

Régebbi írásaimból – úgy élni, mint a gyermek

Körülbelül egy évig éltem az erdőben. Semmiféle tervem nem volt, sehová sem akartam menni. Egyszerűen csak voltam. Csak játszottam, mint gyermekkoromban. Kimentem, és felnéztem a magas fenyőfákra, éreztem és láttam hatalmas szellemüket. Tudtam beszélni hozzájuk, és válaszoltak nekem.

Találkoztam állatokkal, és félelem nélkül közelítettem hozzájuk. Annyira összhangban voltam a környezetemmel, hogy egy méternyire megközelíthettem a szarvasokat, a szemükbe nézhettem, és még csak nem is gondoltak menekülésre. Egyszerűen visszanéztek rám nyílt, ártatlan tekintetükkel.

A szívemben éreztem, hogy kapcsolatba lépek velük. Minden állat tudta, hogy az én otthonom az övék is, és hogy biztonságos a számukra.

Ahogy múlt az idő, nagyon egyszerűvé vált az életem, és én minden percét élveztem. Úgy éreztem, a végtelenségig ellennék itt, ahol úgy tűnt, az élet a keblére ölelt engem. Ekkor történt, amikor semmiféle spirituális tapasztalatot nem vártam, hogy a két gyönyörű angyal, egy zöld és egy lila, megjelent. Egyáltalán nem értettem mi történik. Követtem az útmutatásaikat, mert éreztem a belőlük áradó hatalmas szeretetet. És ahogy megjelentek az angyalok, elkezdődtek a véletlenek is…

Először csak apró, majd hihetetlen véletlenek. Aztán még hihetetlenebbek, majd nevet­ségesen hihetetlenek. Aztán ezen a határon is túlment a dolog, egészen a teljes, abszolút, hamisítatlan csodáig. Olyan dolgokat kezdtem látni, amik teljességgel lehetetlenek voltak logikus elmém szerint. Csak bámultam a sok hihetetlen eseményt magam körül, és azt gondoltam magamban: „Ez aztán a mulatság! Nagyon is kedvemre való!”

Egész idő alatt nem értettem meg mi történik velem. Nem értettem, amikor az angyalok megjelentek, és elmondták, hogy a zöld angyal a Föld szelleme, a lila angyal pedig a Nap szelleme. Nem fogtam fel. Nem tudtam mit jelent mindez. Amikor így szóltak: „Mi te magad vagyunk”, akkor még kevésbé értettem.

Föld-Anya mindannyiunkkal kapcsolatban áll világszerte

A mi tudatalatti elménk, egyben a bolygó tudatalattija is. Amikor olyan vallásokkal kezdtem foglalkozni, mint a druidák, vagy a shintoisták vallása, és amilyen az ő kapcsolatuk a Földdel a Holddal és a Nappal, akkor kezdtem megérteni. Kezdett minden összeállni.

Olyannyira elveszítettük ezt az igazságot, hogy megszakadt a kapcsolatunk a Földdel. Mostanra jól képzettekké váltunk. Felnőttünk, és civilizálódtunk. Látta valaki a Pán Péterről szóló filmet? Azt, amiben Robin Williams játszott, és a címe az volt: Hook? (Hook = kampó – a ford.) Ez a film pontosan arról szól, amiről itt beszélünk. Ha valaki nem látta, nézze meg, aki már látta nézze meg újra, új szemekkel. Meglepetésben lehet része.

Mindig jelen volt egy harmadik angyal is a háttérben, egy hatalmas, arany angyali jelenlét. Mindig hallgatott, csak szemtanúként állt ott, amikor a másik két angyallal kommunikáltunk. Majd egy év eltelt, és az arany angyal egy szót sem szólt. Egy napon a két angyal megjelent a feleségemnek és nekem. Azt mondták, hogy az arany angyal akar szólni hozzánk, és hogy egy bizonyos napon fog beszélni. Addig még körülbelül egy hét volt hátra.

A feleségem és én nagyon izgatottak voltunk. Alig vártuk már a nagy eseményt. Azon fantáziáltunk, vajon mit fog mondani nekünk az arany angyal. A megadott napon meditációba merültünk, és az angyal ott állt előttünk. A két másik angyal a háttérben maradt. Nagyon izgatottan várakoztunk. Azt vártuk, valamilyen új úton fog vezetni bennünket. Aztán ennyit mondott: „Csak fény, semmi más.” Csendben nézett minket még vagy egy percig, aztán eltűnt. Fogalmunk sem volt, mit jelent az üzenet. Túl egyszerűnek találtuk. Többet akartunk.

A zöld angyal, a Föld volt az alsóbb énünk, a lila angyal, a Nap pedig a felsőbb énünk. Évek alatt megértettük, hogy az arany angyal a felsőbb énünk következő szintje volt. 1991-ben tanfolyamot tartottam az Orcas szigeteken, egy hegytetőn. Kezdéskor körbeültünk, és behívtam az angyalokat. A zöld és lila angyalok megjelentek, egyenesen a szemembe néztek, aztán megjelent mögöttük az arany angyal. Ekkor az arany angyal áthaladt a másik kettőn, megfordult, hogy velem egy irányba nézzen, a kör közepe felé. Aztán elindult lassan hátrafelé, be a testembe, és beleolvadt a lényembe. Mindez elektromos érzetet keltett bennem, és egy húúúhhh szakadt fel belőlem. Azonnali változást éreztem szellememben, egy hatalmas energiahullámban. Tudtam, hogy valami nagy jelentőségű dolog történt, de azt nem tudtam, hogy mi.

Aztán lassacskán megértettem. Ez volt az első közvetlen fizikai kapcsolatom a felsőbb énemmel. A lila angyallal végzett munkám – pedig ő is a felsőbb énem volt – távolinak tűnt. Ez valahogy nagyon különbözött attól, nagyon egyértelmű volt. Ettől kezdve az angyalok nem mondták meg részletesen, hogy mit tegyek, pedig ehhez már hozzászoktam. Azt mondták, találjam meg a válaszokat önmagámban. Azt mondták, most már felnőttem, és meg kell találnom saját utamat.

Ha hibát követtem el, a lehető legtovább vártak, mielőtt megmondták volna, min változtassak

1970-től kb. 1991-ig, huszonegy éven át dolgoztam az alsóbb énemmel, bár ennek nem voltam tudatában. Szinte mindent megtudhatunk az alsóbb éntől, hiszen az egész bolygó tudásával rendelkezik. A pálcákkal, ingákkal, pszihotronikus eszközökkel végzett munka valójában mind az alsóbb én megnyilvánulása.

Én úgy tapasztaltam, hogy az alsóbb énnel felvett kapcsolat beindítja a spirituális fejlődést, eleinte lassacskán, aztán egyre gyorsabban. Szinte saját szemeinkkel követhetjük, ahogy átalakulunk.

Az egyik tanfolyamomon egyszer a következő kérdés hangzott el: „Van valamilyen különleges érzet vagy érzés, ami a felsőbb énnel való kapcsolódást kíséri?” Ezt válaszoltam: „Én mindig úgy érzem, mintha Isten jelenlétében lennék. Ezen kívül nem tudom. Nem úgy Isten, ahogy a vallások leírják, de énünknek egy olyan magas aspektusa, hogy azt az érzést nyújtja.”

Milyen az élet fensőbb énünkkel

Még egy történet a múltból. Rögtön azután, hogy az angyalok megjelentek az életemben, elvezettek egy iskolába, amelynek neve Melchizedek Alfa és Omega Rendje volt. Meditációban az angyalok megadtak egy címet: 111-444 Fourth Avenue, Vancouver, Kanada, és egy nevet: Dávid Livingstone. Azt mondták, hogy menjek el erre a címre, és beszéljek ezzel az emberrel. Megtaláltam a helyet, a város egy régi ipari negyedében volt, ahol közraktárak, és hasonló épületek voltak. A címet egy sikátorban, egy rozsdás ajtónál találtam meg, ahol frissen festett felirat hirdette: Melchizedek Alfa és Omega Rendje. Dávid Livingstone valóságos személy volt, és igen különös körülmények között találkoztam vele. Megengedte, hogy az iskolájában tanuljak, ahol vagy négyszáz ember tanult meditációt. Rengeteg értékes dolgot tanultam ott, amelyek közül most egyet elmesélek. Aki megérti ennek a történetnek a mondanivalóját, az érteni fogja a felsőbb én jelentőségét a spirituális fejlődésben.

Élt egy fiatalember Japánban, aki automatikus írás útján érintkezett a felsőbb szellemével. Ez önmagában még nem szokatlan, de az írás nyelve nem e bolygóról való volt. Különös szimbólumokból állt össze, látszólag véletlenszerűen elhelyezett pontokkal és vonalakkal. A fiatalember tudatában volt annak, hogy ez nem emberi nyelv, mégis értette, és beszélni is tudta. De senkit sem ismert, akivel így beszélgethetett volna.

Minden útmutatás ezen a nyelven érkezett felsőbb énjétől, és ő eszerint vezette az életét. Mindent megtett, amit a felsőbb énje javasolt neki, mert biztos volt annak igazságában. Tökéletesen hitt benne.

Egy napon, 1972-ben, a felsőbb én azt mondta a fiatalembernek, hogy szálljon repülőre, repüljön Vancouverbe, British Columbiába, egy bizonyos napnak egy bizonyos órájában, álljon meg egy bizonyos utcasarkon és ott várjon. Ez minden, amit a felsőbb én elmondott, a fiatalember nem tudta mi vár rá ezek után. Mivel mindig is hitt benne, mindig azt tette, amit mondott, mint a gyerekek tennék a szüleikkel (természetesen, amíg morálisan nem okozott problémát), most is megvette a jegyet, elrepült Vancouverbe, megtalálta az utcasarkot, és várt. Teljes hittel állt ott.

Ezen a napon én az iskolában tanultam, és egy szobában voltam David-del. Az órájára nézett és így szólt: „Ja igen, hamarosan ott lesz.” Aztán egy másik emberhez fordult: „Menj el erre a helyre”– átnyújtott neki egy darab papírt – „a délkeleti sarokra. Egy japán ember fog ott várni.” Megmondta a tanulónak a fiatalember nevét, és megkérte, hogy hozza el az iskolába.

A tanuló el is ment a sarokra, odalépett a japán fiatalemberhez, a nevén szólította és csak ennyit mondott: „Kérem, jöjjön velem”, és elvezette az iskolába. A japán fiatalember beszélt angolul, de nem valami jól. Bevezették egy kis szobába, ami alig volt 3 négyzetméter, és arra kérték, hogy ott várjon. Dávid azt mondta, azt akarja, hogy lássam, mi történik, így engem is bevezetett a szobába, és rámutatott egy sarokra, hogy ott várjak.

Egy idő után Dávid bejött a szobába, és a nevén szólította a fiatalembert. Még soha életükben nem találkoztak. Dávid néhány mindennapi kérdést intézett hozzá, mint hogy Japán melyik városából való, meg ilyesmi. Amikor befejezte ezt a rövid kis beszélgetést, így szólt. „Várjon itt kérem. Pár perc, és visszajövök.” Megkért engem is, hogy maradjak a fiatalemberrel, aztán elment. Csak néztünk egymásra.

Egy kicsivel később, egy magas, gyönyörű nő lépett a szobába. Nem tudtam ki ő. Sokan voltak ebben a szervezetben, és nem ismertem mindenkit. Felállított előttünk egy festőállványt, ami sötétlila bársony-darabbal volt letakarva. Az állvány körülbelül egy négyzetméternyi helyet foglalt el.

Majd négy fiatalember lépett szótlanul a szobába. Ketten-ketten az állvány két oldalára álltak. Ismét hosszú várakozás következett, csak álltunk ott mind a hatan. Aztán Dávid jött be. A japán fiatalember nagyon kíváncsinak látszott, nem volt zavart, és nem mutatott félelmet, de megkérdezte: „Mi ez az egész? Mi fog itt történni?” Dávid nem válaszolt, csak nézett rá, miközben leemelte a lila bársonyt az állványról. A Japán fiatalember szemei elkerekedtek. Az állványon lévő táblát azzal az írással írták tele, ami az ő titkos nyelve volt – amit, ahogy eddig tudta, rajta kívül senki sem értett.

Ez a fiatalember senkinek sem mutatta meg az írást amióta Kanadába érkezett. Dávid sem látta az írást, mégis ott volt a táblán. Nem tudom, mit mondott az írás, de a fiatalember szemei óriásira kerekedtek, és csak ennyit tudott mondani: „Óóhhh”. Ekkor, hogy még nagyobb legyen a sokk, amit az okozott, hogy saját titkos nyelvét látta valaki más által leírva, az állvány két oldalán álló négy ember elkezdett beszélni hozzá ezen a nyelven. Amikor az első ember megszólalt, a fiatalember úgy festett, mint aki tényleg sokkot kapott. Érzelmileg összeomlott, és sírni kezdett. A négy ember biztosította róla, hogy minden a legnagyobb rendben van – továbbra is a titkos nyelven természetesen.

Lefogadom, hogy a fiatalember egy kis része belül úgy gondolta, most őrült meg, miután ezek a szavak a semmiből jöttek elő, egy olyan nyelven, amit senki sem ismert. Hirtelen ott volt a hihetetlen bizonyítéka belső meditációi igazságának. Mindannyian egy bizonyos bolygóról származtak, pontosan tudták, hogy honnan. Mindannyian majd megőrültek a boldogságtól, különösen a japán fiatalember. Olyan boldog volt, hogy alig bírta elviselni. Ez egy csodálatos kaland kezdete volt az ő számára. Nem mondhatom el mi történt azután, mert megkértek rá, hogy ne tegyem.

Minden lehetséges, egyszerűen minden. Hinnünk kell magunkban, bíznunk kell magunkban, és meg kell nyitnunk az ártatlan gyermeki kvalitást önmagunkon belül. Ha így teszünk, akkor egy olyan folyamat indul el, amely újra összeköt bennünket a teljességgel, ahonnan az Istennel való közvetlen kapcsolat nagyon is lehetséges. Azt is mondhatnánk, hogy ez egy közbülső lépcsőfok, a dolgok transzcendentális oldaláról nézve.

Kommunikáció mindenütt mindennel

Végül, mikor teljesen összekapcsolódtunk az alsóbb és a felsőbb énnel, akkor világossá válik, hogy minden él. Amikor ez a felismerés az életünkké válik, akkor minden jelentést, üzenetet hordoz számunkra. A felsőbb és alsóbb énünk különféle módokon kommunikál velünk, nemcsak belső hangok, vagy képek formájában, mint az angyalok. Amikor a kapcsolat létrejön, az egész Valóság egy tökéletesen tudatos élőlénnyé válik, és mindenkor minden kommunikálni fog.

Belső világunk él, és közvetlen kapcsolatban áll a külvilággal. A fák alakja, egy autó színe a megfelelő pillanatban, sőt még a rendszámtáblák is kommunikálhatnak velünk. A szél iránya, egy madár röpte – minden de minden. Minden él, és minden kommunikál. Ez a világ sokkal több annál, mint amit a szüléinktől tanultunk róla. Az az igazság, hogy ők maguk sem tudták, de az őseik valamikor régen igen.

Emlékszem, amikor évekkel ezelőtt jelet kértem alsóbb énemtől, hogy lássam, az, amire készülök egybeesik-e az Isten akaratával. Úgy gondoltam, ha nem kapok valami jelet, amit értelmezni tudok, akkor nem végzem el azt a szertartást, amire készültem. Ez még a kezdetek kezdetén történt, miután először megjelentek az angyalok, és miután először visszautaztam Kaliforniába.

Éppen visszafelé vezettem Kanada felé Kaliforniából. Valami olyat pillantottam meg, ami hihetetlen látványt nyújtott, ezért visszagurultam, hogy megnézzem nem káprázott-e a szemem. Kiszálltam az autóból, odamentem egy régi drótkerítéshez, és a széles füves rétre bámultam. Ott voltak mind. Legalább kétszáz nagy, fekete holló állt egymást nézve, és egy tökéletes kört alkotva. Mintha valaki rajzolt volna egy kört a földre, aztán megkérte volna a hollókat, hogy álljanak a körvonalra a kör közepe felé nézve. Ez az eset igazán jót tett a hitemnek. Föld-Anya tudja, mivel vehet le minket a lábunkról!

Tudjuk, hogy bizonyos dolgok nem történhetnek meg, és mégis megtörténnek, legalábbis akkor, ha tudatában vagyunk annak, hogy Föld-Anya él. Fantasztikus humorérzéke van!

Jövőbelátás

Még egy történet. Amikor először találkoztam az angyalokkal, valamelyest aggasztott a jövőm. Tarot kártyát és I Ching-et használtam, hogy megláthassam mi vár rám. AI Ching készletem már teljesen elhasználódott. Az angyalok a kezdetektől tudtak arról a vágyamról, hogy megismerhessem a jövőt. Sokszor kértem tőlük információt a jövőből, és néha adtak is. Aztán egy napon, hirtelen minden megváltozott. Az angyalok megjelentek, és azt mondták, hogy mostantól mindent el fognak mondani előre, ami másnap történni fog. Azt mondták, mivel kicsi idő telik el aközött, amik ők mondanak, és ami valójában történni fog, meg fogom látni, mi az igazság a jövővel kapcsolatban. És így is történt.

Átnyújtottak egy összefoglalót a következő napról, és választásuk szerint egyes eseményeket vagy pillanatokat nagy részletességgel kielemeztek. Elmondták, mikor csörren majd meg a telefon, ki fog hívni, és nagyjából miről fogunk beszélni. Felsorolták az összes levelet, amit másnap kapni fogok, és egyes esetekben azt is, hogy mi fog állni a levélben. Megmondták mindenkinek a nevét, aki másnap eljön hozzám, és azt is, mi járatban lesz. Azt is megmondták, mikor megyek majd el otthonról, mikor térek vissza, és nagyvonalakban mi fog történni közben. Ezekben az időkben mindig tudtuk, hol leszünk másnap, és sokszor fel is készültünk arra, ami valóban meg is történt. Az első napon percről percre vártam, hogy mi fog történni. És minden úgy történt, ahogy előre megmondták. Nagyon boldog voltam, hiszen végre biztos lehettem benne, hogy a jövő előre tudható. Bizalmam az angyalokban tovább nőtt, hiszen egóm számára most látszott, hogy igazi hatalommal rendelkeznek. Emlékszem, ahogy egy idő után felvettem a telefont, és beleszóltam: „Hello John. Tudtam, hogy hívni fogsz.” Ez persze nagyon hatásos volt abban az időben, a Caller ID (hívó-azonosító) előtt. Legalábbis az egóm úgy érezte. Nagyon elégedett voltam magammal.

Egy napon megkérdeztem az angyalokat, mi van a Kanadába való bevándorláshoz szükséges papírokkal. Meg akartam tudni, hogy a kormány engedélyezi-e az ott maradásomat. Ahelyett, hogy válaszoltak volna, a feleségem lelki szemei előtt lepergettek egy jelenetet. A feleségem elmondta mit látott, én pedig mindent pontosan leírtam. Látott minket, amint hazafelé tartunk egy ezüst autóban, vidéki környezetben. A feleségem kinyitja a kesztyűtartót, és kiveszi a postát. Átlapoz vagy hat levelet, és megtalálja azt, amelyik a kanadai kormánytól érkezett. Kinyitja, és felolvassa nekem. Minden szavát leírtam.

Amikor a látomás véget ért, végiggondoltuk amit mondott, de úgy tűnt, semminek semmi értelme. Először is nem volt ezüstszínű autónk, másodszor, a postát mindig a bejárati ajtón szokták bedobni. Miért lenne az autóban? A levélben az állt, hogy jóváhagyták a kérésemet, és további részletek. Egy darabig sokat beszélgettünk erről a levélről, de miután egy hónap is eltelt, és nem történt semmi, úgy tűnt, ez csak valami tévedés, és megfeledkeztünk róla. Engem azért aggasztott a dolog, mert az angyalok addig még soha nem tévedtek.

Néhány hónappal később, Burnabyban lévő házunkból kiköltöztünk vidékre, egy farmra. Vettünk egy új, ezüstszínű autót, és egy napon éppen hazafelé vezettem a postáról, ahova mindig el kellett mennünk a levelekért. Bedobáltam a leveleket a kesztyűtartóba, és elindultam hazafelé a feleségemmel, aki mellettem ült. Ekkorra már mindketten tökéletesen megfeledkeztünk a látomásról. Ahogy a kesztyűtartóhoz nyúlt, felsikoltott – az emlék visszatért. Átlapozta a postát, és a hatodik levél a kormánytól jött. Kinyitottuk, és később összehasonlítottuk azzal, amit a feleségem víziója alapján leírtam. Teljesen megegyezett, szóról szóra, még a számértékek is, amit senki sem találhatott ki csak úgy.

Időközben az angyalok napi előrejelzései folytatódtak. Emlékszem, mennyi változáson mentem keresztül. Az elején azt gondoltam, ez a legcsodálatosabb dolog, ami valaha történt velem. Aztán, ahogy telt az idő”, már természetesnek vettem, egyszerűen az életem részévé vált. Majd kezdtem megunni. Emlékszem, ahogy már nem volt kedvem lejegyezni mindazt, amit az angyalok mondtak a jövőről. Olyan ez, mint amikor másodszor, vagy harmadszor látjuk ugyanazt a filmet. Tudjuk mi fog következni, és hiányzik a meglepetés. Az élet unalmassá vált. Aztán végképp elegem lett, és meditációban megkértem az angyalokat, hogy többé ne mondják meg előre, mi fog történni. Lehet, hogy kívülről úgy nézek ki, mint aki foggal-körömmel harcol egy célért, mert a legtöbbet hozom ki az életemből. De belül nyugodt vagyok. Tudom, hogy minden rendben lesz. Ebből a tapasztalatból tudom, hogy minden, ami az életben történik az teljes és tökéletes. Ismerem a nem-tudás bölcsességét.

Kiegészítette: Aureion. Forrás: http://www.thesecret.hu

Szólj hozzá Te is